Nyugodtan kövezzen meg mindenki a kattintásvadász címért, de ígérem, érteni fogjátok!
Amikor Barbival időpontot egyeztettünk, már akkor volt egy megérzésem, hogy egy nagyon
nyitott, laza és rendkívül inspiráló nőt fogok megismerni. Rögtön az első percben
töredelmesen bevallottam, hogy nem találtam róla semmilyen információt a Wikipédián,
úgyhogy kénytelen lesz mesélni magáról, na és aztán ő mesélt is!
Németországban született, de Magyarországon nevelkedett, hárman vannak lánytesók,
tizenkét éve dolgozik bölcsődében és tizenegy éve él párkapcsolatban az öt éves kisfiának az
édesapjával. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy ezt így nagyjából egy levegővétellel
sorolta végig. Imádom a hozzám hasonlóan nyitott embereket és általában nem szoktam azon
gondolkodni, hogy ők miért ilyen nyitottak, de Barbinak mégis feltettem a kérdést, hogy
mindig ilyen nyitott volt-e, amire érkezett is egy határozott nem. Elvált szülők gyermekeként,
megfelelő férfi minta hiányában elég hamar az rögzült benne, hogy egy nő egyedül is mindent
megold, mindenre képes. Aztán jött az életébe a férfi, aki ezeket a szarvakat letördelte és
megértette vele, hogy tök oké, ha néha megengedi magának, hogy törékeny nő legyen.
Persze ez nem ilyen egyszerű, hiszen arra is szükség volt, hogy saját magában megszülessen
az igény a változásra. Amellett, hogy büszke arra a munkára, amit ebbe a fejlődésbe fektetett,
nagyon hálás azért, hogy jó emberek veszik körül. Illetve hát ott van az a 12 év bölcsi is,
hiszen ennyi gyerkőc mellett képtelenség lenne egy zárkózott mufurcnak lenni.
Rögtön adódott is a másik fontos kérdésem, hogy mennyire tartja magát türelmesnek, amire
csak nevetett:
„Sokan nem értik, hogy miért a dackorszakot taposom tizenkét éve, amikor minden arról szól,
hogy nem csinálom, nem beszélek, nem eszek, nem pisilek, de én nagyon szeretem ezt a
korosztályt. Jól tudom kijátszani ezeket a dolgokat a gyerekeknél, így sokszor a szülők is csak
ámulnak, hogy én ezt így, hogy csinálom.”
Örül neki, hogy a gyerekekhez való hozzáállásával sok szülőnek tud segíteni és hisz benne,
hogy létezésünk egyik értelme, hogy nyomot tudjunk hagyni az emberekben, így abban bízik,
hogy néhány gyerkőc vagy esetleg szülő majd sok-sok év múlva is szeretettel gondol vissza
Barbira a bölcsiből.
Adódik a kérdés, hogy ha valaki ennyire szereti a kisgyerekeket, akkor nem-e nehéz 2-3
évente újra és újra elengedni őket, de persze Barbi ezt is megoldotta. Kisfia születése után
nem sokkal ugyanis találkozott a gyerekjógával és azonnal elkezdte érdekelni a dolog. Így hát
beleásta magát a Csíki Mariann féle Jóga Mókába, elvégezte az oktatói képzést és azóta már a
kisfiát is elvarázsolta a helyes légzés és az állatpózok világával.
„Egyszer egy tengerparton sétálgattunk egy szikla szélén, amikor megállt és mondta, hogy ő
akkor megáll egy kicsit meditálni. Tehát fogta magát, leült a nap felé fordulva csin-mudrában
egy tíz másodpercre és utána mondta, hogy jó akkor most már mehetünk tovább.”
Azt gondolom, hogy a jóga pont ilyen. Az ember kipróbálja és onnantól nincs kérdés. Így volt
ez Barbival is. Azzal a Sin Barbival, aki várandósság előtt kőkemény alakreform edzéseket
tolt, szigorú diétát tartott és egyszerre kiáltotta Rubint Rékával, hogy „A fájdalom a
barátom!”. Aztán szülés után ez a szemlélet már nem annyira volt szimpatikus és ahogy a
gyerekjóga által megismert egy teljesen új világot, egyre inkább érezte, hogy szeretne
visszatérni önmagához is. Így jött a női jóga, ami rengeteget segített az életében, nem csak
abban, hogy jobban megismerje a saját testét, hanem a helyes lélegzésben, ezáltal az
elengedésben is, így sokkal nyugodtabb természetű lett.
„Szeretek őszintén beszélgetni az emberekkel. akkor is, ha minden rendben van, de akkor is,
ha valaki magányosabb, nehezebb időszaka van, esetleg a testével nincs harmóniában, és a női
jógában is ezt szeretem nagyon, hogy a nőkkel olyan jól lehet kapcsolódni. Magunk között
vagyunk és hihetetlen jó energiákat gyűjtünk.”
Így történt, hogy Barbi a gyermekek után a nőket is maga köré gyűjtötte, hogy
megajándékozza őket. Ugyanis szeretetnyelve az ajándékozás és hát szerintem ritka ajándék
az életben, amikor a nők odafigyelnek egymásra. A női jóga pont egy ilyen közösséget hoz
létre, ami nagyon megengedő, elfogadó és felszabadító. Az elején mindig van pár perc
egymásra hangolsódni, közben mindenki húzhat egy megerősítő kártyát, amin van egy jó
gondolat és azt a lányok tovább tudják vinni magukkal. Jóga közben pedig Barbi mindvégig
figyel arra, hogy mindenkinek megfelelő és kényelmes legyen az együtt eltöltött idő.
Igyekszik sokszor hangsúlyozni az önszeretetet, mert hát valljuk be, ezt sokunknak kell még
bőven gyakorolni, pedig hát annyi féle módon szerethetjük és tisztelhetjük magunkat, akár a
mozgással is vagy a helyes étkezéssel, de fontos az énidő is, amikor tényleg mindent úgy
csinálhatunk, ahogy csak és kizárólag nekünk jó, annak érdekében, hogy jól érezzük
magunkat.
„Hányszor halljuk azt, hogy ha egy nő jól néz ki, akkor biztos jól van. Ha nem néz ki jól,
akkor el van hanyagolva. Ha foglalkozik a testével, akkor hú, de egoista, miért nem inkább
otthon főz, de ha valaki inkább családanya, akkor rögtön az van, hogy hogy néz ki, miért nem
megy el edzeni. Folyton valamilyen szerepet kell játszanunk, ahhoz, hogy mindenkinek
megfeleljünk. Na ezzel szemben, amikor ide megérkeznek a lányok, akkor szépen a küszöb
előtt letehetik ezeket a szerepeket és semmi más dolguk nincs, mint jól érezni magukat. Van
olyan is, hogy ha valaki nagyon fáradtan érkezik, akkor egész órán csak fekszik, mert neki az
esik jól. ez ennyire egyszerű.”
Barbi április óta tart női jógát a stúdióban és a lányok imádják. Sokat fejlődnek a testük
megismerésében, elfogadásában és tiszteletében és ez mindig öröm számára. Ugyanakkor azt
is megtudtam, hogy az önszeretés gyakorlása neki is egy hosszú folyamat volt és kapta is az
ívet az univerzumtól, hogy ezt megtanulja.
Mindig is azt gondolta, hogy tizenkét év bölcsi után kisujjból kirázza a gyereknevelést.
Ehelyett beköszöntött a szülés utáni depresszió. A kisfia hasfájós volt, jött a reflux és
rengeteget sírt. Barbi pedig azt hitte, hogy nem szereti őt a kisbabája és folyton magában
kereste a problémát, amit aztán egyedül akart megoldani.
„Úgy voltam vele, hogy majd én azt intézem. Nagymamák se kellenek, mert én vagyok a Sin
Barbara, majd én tudom. Aztán hál’ Istennek kaptam a sok fejmosást, meg a jó tanácsokat,
hogy nem kell egyedül csinálnom, ők is itt vannak és szeretnének velünk lenni, és így szépen
lassan lenyugodtam, tudtam magamra figyelni és minden helyre állt.”
Számomra teljesen megdöbbentő volt, hogy Barbi mennyire nyíltan és őszintén beszélt jóról
és rosszról egyaránt. Azt gondolom, hogy igenis mi nők használnunk kell az erőnket és a
szeretetünket arra, hogy segítsük egymást.
Valahol ezen dolgozik a stúdió is, fogy férfiak és nők egyaránt tudjanak egészséges testi, lelki
és szellemi fejlődésen végig haladni. Nem véletlen, hogy Barbi is a Daily Dose csapatát
erősíti. Elmondása szerint bár keveset van bent (heti két alkalommal) de nagyon szeret itt
lenni. Szeret úgy igazán jelen lenni, mindenkivel beszélgetni és bízik benne, hogy mindenki
napjába tud egy kis színfoltot vinni!