Sok szempontból különleges a Daily Dose; talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy mi egy
kicsit másképp vagyunk bekötve, más frekvencián rezgünk. Ezt a rezgést pedig a gyerekek is
erősítik, akik nem csak energiájukkal töltik fel a stúdió tereit, de csilingelő hangjuk is hallható
egy-egy délutánon. Köszönhető mindez Zsófi nyitottságának, gyerekek iránti szeretetének és
annak a pár rendkívüli szakembernek, akik a megfelelő pillanatban találták meg helyüket itt a
Daily-ben.
Gálfi-Vajda Emese volt az első, aki nem mozgásfejlesztőként csatlakozott a csapathoz, hanem szó szerint új színeket és festőállványokat hozott a stúdió életébe, így kicsivel több mint egy évvel ezelőtt elkezdődtek a kreatív gyermekfoglalkozások.
Amikor Emesével beszélgettünk, elhangzott egy nagyon fontos mondat, ami talán mindennek
az alapja lehet: „Nekem nagyon szép gyerekkorom volt.” Amikor belenézek a szemébe, pont ezt látom benne és néha, mikor van szerencsém, a gyerekek körében ugyanezt tapasztalom.
Kicsik, nagyok egyaránt imádják, ő pedig minden egyes apró lelket kicsit a sajátjának is érez, ez már csak így természetes.
Emese először vendégként járt Zsófihoz, aztán az edzések közbeni beszélgetésekből születtek
gondolatok, amelyek később tervek lettek és így, gyermekfoglalkozás formájában sikerült összehozni a képzőművészetet a stúdióval.
„Látott bennem valamit, ami azért jó, mert én meg pont az az ember vagyok, aki nem
feltételez túl sokat magáról, így kellett egy kis megerősítés. Így lett az anyukám és a férjem után Zsófi is az egyik nagy hátországom.”
2022. nyarán nagyjából három-négy gyerkőccel indultak a foglalkozások, majd szépen lassan
egy év alatt ez a szám kilencre nőtt és állandósult. A lányok hétről-hétre alig várják, hogy
megérkezhessenek Emeséhez, ahol mindig valami újdonság kerül előtérbe, persze ő csak
irányvonalakat ad, így a kicsik kreativitása szépen ki tud bontakozni. Imádja az ovisokat a
kendőzetlen őszinteségükért; a nagyobbakkal pedig időnként rajzversenyre készülnek, ahol
igencsak szép sikereket érnek el, hiszen többen is lettek már helyezettek és dicséretesek is. A
rajzok pedig nem csak a gyerekek kreativitását testesítik meg, illetve nem csak pályázatokon
érnek el jó helyezéseket, hanem van még egy fontos szerepük: jó rájuk nézni és abból
töltekezni. Hiszen ez egy adok-kapok, amiben a gyerekek szülei is nagyon jó partnerek; és ha
már a szülőkről beszélünk, fontos kiemelni, hogy milyen szerencsés helyzet az, hogy ennyi
nyitott emberrel találkozhatunk. Az elmúlt évek magukban hordoztak egy olyan hatalmas
fejlődést, ami azt eredményezte, hogy most már egyre több anyukában és apukában születik
meg az igény, hogy gyermekeiket otthon is odafigyeléssel és értéssel fejlesszék. Erre az
igényre reagálva pedig a stúdió emberkéi is igyekeznek folyton megújulni és még több
lehetőséget nyújtani, így jött képbe Emesénél a Montessori foglalkozás, illetve a
babamasszázs. Szinte egyszerre vizsgázott mindkettőből, de a stúdióban hamarabb indult a
Montessori, ami egy kreativitáshoz kapcsolódó logikai fejlesztő módszer. Itt viszonylag
hamar kiderült, hogy bár a gyerekek érdekeit előtérbe helyezve, de maga a foglalkozás inkább
a szülőknek teremthet lehetőséget arra, hogy elsajátítsák az alapelveket, amiket aztán
átültethetnek a mindennapi életbe. Ezt a mintát követve pedig nemrégiben elindult a
babamasszázs is, ami szintén a szülőket segíti olyan mozdulatok gyakorlására, melyek
nemcsak a baba fizikai egészségének fejlődését szolgálják, de a szülő-gyermek közti lelki
kapcsolat alapjait is szépen le lehet helyezni általa.
Emese történetében nemcsak a fejlődésvágy jelenik meg, hanem az anyává válás és a
másoknak való segítségnyújtás igénye is szorosan kapcsolódik. Ettől tud igazán teljessé válni
minden törekvés, na meg persze a rengeteg visszajelzéstől. Ahogy ő fogalmaz: „Ad egy pluszt
a lelkemnek, hogy látom mennyit segítek azzal a szülőknek, amikor egy babánál sikerül
elérni, hogy akár 3-4 óra hosszát is tudjon aludni vagy megírják üzenetben, hogy sikerült az a
bizonyos kaki, ami eddig nagyon nehezen jött össze, esetleg elmúlt a sok hasfájás.”
Hála és tisztelet. Két nagyon fontos fogalom, amelyekkel kapcsolatban azt érzem, hogy
alapjaiban határozzák meg Emese működését. Ugyanolyan tisztelettel fordul a gyerekekhez,
mint azok szüleihez, de ugyanakkor a kollégákhoz is a stúdióban. Tele van önzetlen szeretettel
és nem sajnál annyit adni belőle, amennyit csak bír. Illetve árad belőle a hála, hogy mennyire
jó helyen van és jó emberek veszik körül.
Külhoni magyarként az ember hordoz magával egy olykor édes, máskor keserű terhet.
Vajdasági magyarként Emese is sokszor szembesült azzal, hogy sokszor nem úgy tartják
számon, ahogy ő saját magát: „Szerbiában te magyar vagy, itt meg kicsit szerb. Nem kéne,
hogy idegen legyek, mégis sokan annak tekintenek, mert más országból jöttem.”
Alapvetően jól is van ez így, hisz valóban kicsit más. Nyitottabb, közvetlenebb, bátrabban ad
sok szeretetet, rugalmasabb. Csupa jó tulajdonság, mégis sokan képesek összehúzott
tekintettel nézni miatta. Egy dolog azonban biztos! A Daily Dose csapatából nem lóg ki, sőt
mondhatni alapkövetelmények. Talán ezért is volt könnyű beilleszkednie, mert egy olyan
közegbe került, ahol bátran adhatja önmagát és nem kell attól félnie, hogy visszaélnek vele,
hiszen a csapatban mindenki végzi a dolgát, aztán ha úgy adódik egy pohár víz vagy az ebéd
mellett beszélgetnek, de mindenképp elfogadással és érdeklődéssel fordulnak egymás felé.
Nem mellesleg a csapat egyik legfőbb mozgató rugója a közös cél, hogy adjanak valami jót
nagyon sok embernek, amitől a világ is jobb lesz, meg ők maguk is tudnak belőle táplálkozni.
Hatalmas lelkesedéssel és nagy reményekkel teli csilingelő hanggal meséli, hogy évekkel
ezelőtt megálmodott egy saját intézményt és most úgy érzi, hogy ez az, amit akkor elképzelt.
Mert bár a hely maga nem fűződik a nevéhez, de a gyermekfoglalkozások elindítása
egyértelműen összefonódik a személyével, ami hatalmas büszkeséggel és hálával tölti el.
„Nem is bírnék enélkül létezni, amikor egy fárasztó nap után, öt órakor izzadtan, kócosan
bejövök a stúdióba és kipattannak a szemeim, ahogy meghallom a gyerekek zsibongását
»Emese néni, de jó, hogy jöttél, képzeld el…« és akkor jól elfelejtem arra a két óra hosszára
azt a gondot, amit egész nap cipeltem.”
Ilyenkor kicsit úgy érzi az ember, hogy nincs több kérdése hiszen, hogy ha nem így érdemes
csinálni?!